Skip to main content

Tájékoztatónk a 2020. novemberben kiadott tájékoztatón alapul, kibővítve a 2021. március havi változásokkal. Az összefoglaló igyekszik részletes képet adni, de nem garantált a teljeskörűség.

A) A Magyar Közlöny 2020. évi 242. számában jelent meg a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló 485/2020. kormányrendelet, mely hatályát vesztette, majd a veszélyhelyzet fokozódásával újra hatályba lett léptetve. A tájékoztatóban lehetőség szerint követjük a kormányrendelet logikai sorrendjét.

A/1. Közteher kedvezmények

Az alább felsorolt kedvezmények a tájékoztató részét képező TEÁOR lista szerint felsorolt ágazatokban érvényesek.

A fennálló szociális hozzájárulási-adó fizetési kötelezettséget 2020. november, december, január, február, március és április hónapra vonatkozóan nem kell teljesíteni a kifizetőnek a munkaviszonyban foglalkoztatott természetes személy foglalkoztatása tekintetében.

A Szocho. tv. alapján fennálló szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettséget 2021. március és április hónap tekintetében nem kell teljesítenie a hivatkozott kormányrendelet 5. § (1) bekezdése szerinti tényleges főtevékenységet folytató

  1. egyéni vállalkozónak e jogállására tekintettel, és
  2. a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény szerinti társas vállalkozónak e jogállására tekintettel.

Nem keletkezik szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettsége 2020. november-2021. április időszakra a hozzájárulás fizetésre kötelezettnek.

Rehabilitációs hozzájárulás fizetésre kötelezett kifizető 2020. évben két hónapra, 2021. évben négy hónapra arányosan jutó hozzájárulás-fizetési kötelezettség alól mentesül, azzal hogy a rehabilitációs hozzájárulásra a fizetésre kötelezett a 2020. évben további előleget és a 2021. év első negyedévére előleget nem fizet.

A kisvállalati adóalany, e tevékenységével összefüggésben a 2020. november-2021. április hónapra történő kisvállalati adókötelezettsége megállapításánál nem tekinti kisvállalati adóalapnak a személyi jellegű kifizetések összegét.

ÚJ ELEM! A lentebb felsorolt TEÁOR szerinti tevékenységet folytató kisadózó vállalkozás 2021. március és április hónapra tekintettel mentesül a kisadózó után a Katv. szerinti tételes adó megfizetése alól. Ez a mentesülés nem befolyásolja a társadalombiztosítási és munkaerőpiaci ellátásokra való jogosultságot és az ellátások összegét, és nem csökkenti 12 millió forintos KATA keret szerinti értékhatárt. E rendelkezést az a Katv. hatálya alá tartozó mentesített tevékenységet folytató kisadózó vállalkozás alkalmazhatja, amely e tevékenysége tekintetében 2021. február hónapjában már a Katv. hatálya alá tartozott.

A fenti adókedvezményekre  és bértámogatásra a tényleges főtevékenységként

1. Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610) tevékenységet,

2. Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621) tevékenységet,

3. Italszolgáltatás (TEÁOR 5630) tevékenységet,

4. Filmvetítés (TEÁOR 5914) tevékenységet,

5. Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230) tevékenységet,

6. Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551) tevékenységet,

7. Előadó-művészet (TEÁOR 9001) tevékenységet,

8. Előadó-művészetet kiegészítő (TEÁOR 9002) tevékenységet,

9. Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004) tevékenységet,

10. Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102) tevékenységet,

11. Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104) tevékenységet,

12. Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311) tevékenységet,

13. Sportegyesületi tevékenységet (TEÁOR 9312),

14. Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313) tevékenységet,

15. Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319) tevékenységet,

16. Vidámparki, szórakoztatóparki (TEÁOR 9321) tevékenységet,

17. Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604) tevékenységet,

18. M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységet (TEÁOR 9329),

19. Szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510) tevékenységet,

20. Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520) tevékenységet,

21. Kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530) tevékenységet,

22. Egyéb szálláshely szolgáltatás (TEÁOR 5590) tevékenységet,

23. Utazásközvetítés (TEÁOR 7911) tevékenységet vagy

24. Utazásszervezés (TEÁOR 7912) tevékenységet,

25. M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 4939) tevékenységet,

26. Iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem (TEÁOR 4719) tevékenységet,

27. Audio-, videoberendezés kiskereskedelme (TEÁOR 4743) tevékenységet,

28. Textil-kiskereskedelem (TEÁOR 4751) tevékenységet,

29. Villamos háztartási készülék kiskereskedelme (TEÁOR 4754) tevékenységet,

30. Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme (TEÁOR 4759) tevékenységet,

31. Könyv-kiskereskedelem (TEÁOR 4761) tevékenységet,

32. Papír-, írószer-, irodaszer- és nyomtatvány-kiskereskedelem (TEÁOR 476203) tevékenységet,

33. Zene-, videofelvétel kiskereskedelme (TEÁOR 4763) tevékenységet,

34. Sportszer-kiskereskedelem (TEÁOR 4764) tevékenységet,

35. Játék-kiskereskedelem (TEÁOR 4765) tevékenységet,

36. Ruházat kiskereskedelem (TEÁOR 4771) tevékenységet,

37. Lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem (TEÁOR 4772) tevékenységet,

38. Óra-, ékszer-kiskereskedelem (TEÁOR 4777) tevékenységet,

39. Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme (TEÁOR 4778) tevékenységet,

40. Használtcikk bolti kiskereskedelme (TEÁOR 4779) tevékenységet,

41. Videokazetta, lemez kölcsönzése (TEÁOR 7722) tevékenységet,

42. Egyéb személyi használatú, háztartási cikk kölcsönzése (TEÁOR 7729) tevékenységet,

43. Egyéb foglalás (TEÁOR 7990) tevékenységet,

44. Szerencsejáték, fogadás (TEÁOR 9200) tevékenységet, kivéve a totózó és lottózó,

45. Szórakoztatóelektronikai cikk javítása (TEÁOR 9521) tevékenységet,

46. Lábbeli, egyéb bőráru javítása (TEÁOR 9523) tevékenységet,

47. Bútor, lakberendezési tárgy javítása (TEÁOR 9524) tevékenységet,

48. Óra-, ékszerjavítás (TEÁOR 9525) tevékenységet,

49. Egyéb személyi, háztartási cikk javítása (TEÁOR 9529) tevékenységet,

50. Fodrászat, szépségápolás (TEÁOR 9602) tevékenységet,

51. M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás (TEÁOR 9609) tevékenységet,

52. Virág-, koszorú- és dísznövény-kiskereskedelem (TEÁOR 477601) tevékenységet,

53. Oktatási intézményben működő vállalkozások esetén Egyéb vendéglátás (TEÁOR 5629) tevékenységet,

54. Járművezetés oktatás (TEÁOR 8553) tevékenységet,

55. M.n.s. egyéb oktatás (TEÁOR 8559) tevékenységet vagy

56. Oktatást kiegészítő (TEÁOR 8560) tevékenységet

folytató kifizető jogosult.

FIGYELEM! A 2021. március 6-ai hatálybalépéssel bekerült ágazatok (26. ponttól) 2021. márciustól jogosultak a kedvezményekre (egyes szakágazatok nem, pl. optika). Ezeket a kormányrendelet nevesíti.

Tényleges főtevékenységnek e rendelet alkalmazásában azt a tevékenységet kell érteni, amelyből a kifizetőnek, kisvállalati adóalanynak (adózónak) e rendelet hatálybalépését megelőző hat hónapban a legtöbb bevétele, de legalább bevételének 30 százaléka származott.

Az adófizetési kedvezmények igénybevételének feltétele, hogy a kifizető az e rendelet hatálybalépésekor már fennálló munkaszerződés szerinti munkabérfizetési kötelezettségének eleget tesz, és a munkaszerződéseket és a munkaszerződéseket a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 64. § (1) bekezdése szerinti felmondással nem szünteti meg a 2020. november-2021. április időszakban.

A mentesség igénybevételének feltétele, hogy
a) a kifizető a munkavállalót a veszélyhelyzetre való tekintettel elbocsájtotta volna,
b) a kifizető a mentesség iránti igényét bejelenti az adóhatósághoz.

Szólj hozzá

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com