Skip to main content
Adózás

Hamis számlákkal 200 milliót tartott zsebben egy pécsi vállalkozás

By 2008.07.11.Nincs hozzászólás2 perc olvasási idő
2008.07.10.

Kétszázmillió forintot akart hamis számlákkal igazolni, és vélhetőleg önmaga védelmére még ?alibi? leveleket is megfogalmazott egy pécsi székhelyű vállalkozás. Az APEH adócsalás és magánokirat hamisítás miatt is feljelentést tett a társaság ellen a Vám- és Pénzügyőrségnél.

Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának ellenőrei utólagos bevallásvizsgálatot végeztek a számítástechnikai eszközöket forgalmazó, valamint informatikai szolgáltatást nyújtó cégnél; a vállalkozás hamis számlákat szerepeltetett a könyvelésében, mintegy 900 darabot, ezzel 122 millió forint Áfa-t, és 80 millió forint társasági adót csalt el.

A vizsgált cég olyan számlákkal akarta igazolni a bevételei hátterét, amelyeket ugyan a korábban velük kapcsolatban álló cégek nevében állítottak ki, de valójában hamisan, azaz nem a partnercégek hiteles számláiként. A revíziós vizsgálat során az APEH nyilatkoztatta azon cégeket is, amelyek nevében számlát mutatott be az adóeltitkoló vállalkozás. A nyilatkozatokban a 15 cég ? amelyek közül néhány már meg is szűnt ? képviselői egyértelműen azt közölték, hogy a vizsgált időszakban nem álltak munkakapcsolatban a revízió alatt álló céggel, nem adtak megbízást munkavégzésre.

A cég ellen az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága adócsalás és magánokirat hamisítás miatt feljelentést tett a Vám- és Pénzügyőrségnél.

Szólj hozzá

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com